Az Australia & New Zealand Against Chemtrails and Geoengineering Facebook-csoportba tették fel a lenti képet, amely látszólag egy Tom F. Balauras nevű pilóta vallomása a chemtrail-jelenség létezéséről. Balauras elmondja, hogy Kanada légterének permetezésében vett részt, és akkora volt a titkolózás, hogy szolgálaton kívül mindenhova egy titkosügynök kísérte. Kis kutatással kideríthető, hogy egy jól kivitelezett átverésről van szó.

Néhány szó az aláírásról. Az illető "army pilot", azaz a hadsereg pilótája. Rangjelzése CW3, és állítólag a Kanadai Légierőnél szolgált (RCAF – Royal Canadian Air Force) 1997-től 2005-ig.

balauras-1

Némi katonai ismeret is elég ahhoz, hogy az ember gyanút fogjon: Az idézet vagy koholmány, vagy az idézett pilótának fogalma sincs a kanadai légierő alapjairól sem (ami valljuk be, elképzelhetetlen egy profi hadseregnél). A hibák a következők:

  1. Tom Balauras "army pilot"-ként utal magára, ami azért gyanús, mert a Kanadai Légierő és a Katonai Hadsereg külön szervezetek: valaki vagy a szárazföldi erők (hadsereg, angolul army) tagja, vagy a légierőé (azaz pilóta – pilot). A két fogalom kizárja egymást.
  2. Az illető vagy nem a Kanadai Légierő pilótája, vagy rosszul tudja a saját rangfokozatát. Chief Warrant 3 fokozat nincs a Kanadai Hadsereg ranglétrájában, az amerikaiaban viszont igen. Ráadásul a CW3 nem egy tiszti rang, ezért a Kanadai Légierőnél amúgy sem "permetezhetett" volna, mert náluk csak tisztek repülhetnek.
  3. A Kanadai Légierő nem üzemeltet a háttérben látható F-16-os Falconokat.

A kép eredetijét sok weboldalon megtalálhatjuk:

balauras-2

Innen már könnyen kideríthető, hogy a felszerelés nélküli pilóta Chris "Snooze" Kurek, a jobbján (azaz balról második) Rob "Trip" Raymond. Ők ketten jó barátok, együtt zenélnek a "Dos Gringos" nevű zenekarukban, ahol katonai élményeiket zenésítik meg. Ilyen címekkel látják el a számaikat, mint "I Don't Want to Join the Air Force" ("Nem akarok belépni a légierőbe") vagy "You Told Me I Will Be a Fighter Pilot" ("Azt mondtad, vadászpilóta leszek").

balauras-3

És még egy fotó róluk, beceneveikkel, innen:

balauras-4

Ha utánajárunk a jelvényüknek, láthatjuk, hogy az amerikai légierő Air Combat Command parancsnokságához vannak beosztva. A Langley légibázison található parancsnokság, ahogy a Wikipedia-szócikk jobboldali infoboxából megtudjuk, valóban repül F-16-os Falconokkal.

A legfelső kép tehát manipulált, az eredeti kép egy valamilyen pezsgőbontáshoz méltó életeseményt örökített meg, ezt látták el egy hamis idézettel. A photoshopolt képet gyaníthatóan ugratási szándékkal készítette valaki, és vélhetően ő is kezdte el terjeszteni. Ez a gyanúnk akkor igazolódik be teljesen, amikor összeolvassuk a kiemelt bekezdés első szavait:

balauras-5

Azaz: "Ti, chemtrail-hívők egyszerűen idióták vagytok"

Végezetül, kommentár nélkül közöljük, hogy az eredeti, május 8-án közzétett fényképet azóta törölték. Május 8-án csak egyetlenegy bejegyzés került fel az oldalra (az első képnél jobb oldalon olvasható az eredeti feltöltés dátuma, ami május 8.).

 

balauras-6

Nem ez az első (és vélhetően nem is az utolsó) eset, amikor egy manipulált képpel próbálták bizonyítani a chemtrail-jelenség valóságosságát. Lásd itt és itt

Források: