Többen azt állítják, hogy hosszú távon fennmaradó (perzisztens) csíkok nem léteztek korábban, márpedig ha ez természetes jelenség lenne, akkor a "sima" kondenzcsíkok mellett ilyeneket meg kellett volna akkor is figyelni. Ebből arra következtetnek, hogy most valami más anyagot bocsátanak ki a repülők. Általában a kilencvenes évekre teszik ez alapján a "permetezés" megindítását - mivel szerintük azóta figyelhetők meg perzisztens csíkok.
Nos, elegendő lenne e bizonyíték cáfolatára egyetlen példát felhozni, de mi sokat fogunk. Először is tegyük nyilvánvalóvá, hogy a kondenzcsíkok kialakulásáról, a rövid és hosszú életű (perzisztens) kondenzcsíkokról már hatvan éve vannak megbízható tudományos elméletek. Erről és az ötvenes évekből származó Appleman-féle diagramról másik cikkekben (itt és itt) részletesebben írunk.
Ebben a cikkben nem foglalkozunk az elméletekkel, hanem csak azt az állítást vizsgáljuk, hogy vajon tényleg nem léteztek-e régebben megmaradó kondenzcsíkok. Ha sikerül olyan fényképeket találni a kilencvenes évek előtti időszakról, amelyen megmaradó csík látható, akkor az cáfolja azt, hogy a megmaradó csíkok nem lehetnek sima kondenzcsíkok. Nos, számos ilyen fénykép található az interneten. Külön pikáns ilyesmit régi filmekből, mint például az 1960-ban forgatott Spartacus címűből kimazsolázni. Hasonló felvételeket tucatjával hivatkoztak be például az 1995 előtti perzisztens kondenzcsík archívum fórum téma levelezői.
Visszamehetünk még régebbre és kereshetünk fényképeket a II. világháborúból. Ennél régebbről fényképet már nehezen találni, de leírások perzisztens kondenzcsíkokról már az I. világháborúból olvashatók. Akkor a kondenzcsíkok még sokkal ritkábban voltak megfigyelhetők, nem csak a repülőgépek kis száma miatt, hanem azért is, mert azok ritkán repültek elég magasan.
Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy régen is megfigyeltek tartós kondenzcsíkokat és ez nem is meglepő, mivel ezt jósolják az elméletek is.